Beszámoló

a Sas-hegy Védő Egyesület közhasznú tevékenységéről 2020-2023. években

A „Pro Urbe Újbuda” és „Újbuda környezetének védelméért” díjakkal kitűntetett Sas-hegy Védő Egyesület 2020-ban ünnepelte alapításának 30. évfordulóját.  A közhasznú státuszú Egyesület környezet- és természetvédelemmel foglalkozik, kiemelten az országosan védett budai Sas-hegy Természetvédelmi Területhez kapcsolódó védőövezet, a dél-nyugati hegyláb védelmével. A lakosságot képviseli a kerületi önkormányzat és más szervek felé. Részt vesz a kerületi döntéselőkészítésekben; Sasad, Sas-hegy városrészeket érintő fejlesztési, város üzemeltetési, építésügyi, területhasználati, valamint környezet- és természetvédelmi ügyekben.

Az Egyesület tisztviselői társadalmi munkában látják el feladataikat, közösségi munkájukat, a lakosság és az Egyesület tagságának képviseletét. Tagjai szintén társadalmi munkában vesznek részt környezet-ápolási akcióikban, tájékoztatási kampányokban (email, Facebook, telefon, stb.) közösségi programok szervezésében, szakmai anyagok véleményezésében. Pártoló tagjai adományaikkal járulnak hozzá az Egyesület célkitűzéseinek megvalósításához.

PROGRAMOK 2020-21-ben

A 2020. év Magyarországon is a COVID-19 vírus elleni védekezésről szólt. Az év különböző időszakaiban eltérő mértékben alkalmazott járványügyi korlátozások nehezítették, de nem lehetetlenítették el az Egyesület működését.

A 2020. évi közgyűlésünket szabadtéren tartottuk. A tavaszi otthonlét kedvező fejleménye volt, hogy Göbös Gábor tagtársunk elkészítette azt a köztéri padot, melyet júliusban a Sas-ligetben helyeztünk ki.  Elmaradt a tavasszal szokásos Madarak és fák napi rendezvényünk, ugyanakkor sikerült megtartanunk ősszel a sas-hegyi látogatóközpontban azt a családi rendezvényt, melyet az elnyert  Zöld Forrás pályázatból finanszíroztunk, és egyesületünk fennállásának 30. évfordulójának megünneplésére is kihasználtuk. Elmaradt ugyanakkor a Zöld Forrás pályázat további két projektje: a  4 tematikus téma köré szervezett rendezvény sorozat és a jubileumi kiadvány, melyeket igyekszünk legalább részben ebben az évben megvalósítani.

A járványügyi rendelkezések miatt elmaradt a novemberre tervezett VII. Szent Márton napi lampionos felvonulásunk, melyet egy gyereknapi rendezvény formájában pótolunk 2021. május 30-án, Újbuda Önkormányzata 100 eFt-os támogatásának felhasználásával.

A pandémiás helyzet meglepő hatása volt, hogy  jelentősen megnőtt a hegylábi lejtő és a Sas-liget gyalogos látogatottsága, ami sürgetővé tette a 2019-ben elkezdett növényápolási és gyalogút karbantartási munkálatok folytatását a Sas-ligetben. Az év folyamán többszöri nekifutással felszámoltuk  az invazív módon terjedő japán keserűfű foltokat, és belekezdtünk a területen található 8-10 bálványfa kivágásába. Ezt a munkát 2021-ben is folytatjuk. November végén pedig 12 db sorfát ültettünk el a Homonna és Előpatak utcákban, melyek  anyagköltségét Egyesületünk támogatói adták össze.

PROGRAMOK 2022-ben

március 26-án Újbuda Önkormányzata által a Bikás parkban megrendezett Tavaszváró Pikniken 2 fővel képviseltük a sas-hegyieket a Civil Sátorban, ahol a délelőtt folyamán természet ismereti programokkal szórakoztattuk a gyerekeket. Május 29-én Egyesületünk „Gyere ki a hegyoldalba!” szlogennel szervezett futóversenyt gyerekeknek, egyúttal a felnőttek a Sas-liget növényállományát gondozták: invazív bálványfa magoncokat irtottunk, és japán keserűfű foltokat számoltunk fel. A szokatlanul hosszan aszályos nyár nagy kihívást jelentett a az előző években ültett fácskáknak, melyek szervezett locsololása elkerülhetetlenné vált a nyáron. Először július 12-én saját önkénteseinkkel, majd június 19-én a 10millió Fa segítségével tudtunk vízhez juttatni 80-100 fácskát, többek között a Jane Goodall által ültetetett vadkörtét is. Augusztus 5-én és 15-én a Sziráki Bence tagtársunk kertjéből felajánlott vízzel locsoltak önkénteseink. Ősszel, november 20-án este pedig ismét feltűntek a mécsesek a Sas-hegy oldalában, hogy Szent Márton jócselekedetére emlékeztessék a séta résztvevőit. Programunkat a DINPI támogatta.

PROGRAMOK 2023-ban

Régi vágya valósult meg az Egyesületnek és a környékbeli lakóknak, amikor kérésünkre bekerült a 2023. évi önkormányzati költségvetésbe a Sas-liget gyalogútjának felújítása. Munkacsoportunk február 21-én bemutatta tájépítész kollégánk, Iváncsics Vera által készített szakmai javaslatot az egyesület által elképzelt nyomvonalra és vízáteresztő burkolatra vonatkozóan. Többszöri egyeztetések után 2023. május végén elkezdődött az építkezés és június közepén elkészült a várva-várt gyalogút a Ligetben.

Április 2-án 6 db szabadgyökerű molyhostölgy csemetét ültettünk a víztározó oldala mellett. 2 db csemetét és az ültetésükhöz szükséges anyagokat egyik tagtársunk támogatta, aki családjával együtt az ültetési munkában is résztvett.

Április 13-án 2 db konténeres gyökerű mezei juhar sorfát ültettünk a Sas-liget felső és alsó részén: az ültetésen Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő is részt vett, akinek a közbenjárására 180.000 Ft támogatást kaptunk az Önkormányzattól faültetésre és információs tábla beszerzésre. Utóbbit július folyamán állítottuk fel a Sas-liget felső szakaszán. A táblán Egyesületünk tevékenységével ismerkedhetnek az arra sétálók, és környék szempontjából fontos környezetvédelmi tájékoztatást is kapnak.

A nyár folyamán több alkalommal erős zivatar mosta el a frissen készült gyalogutunk egy-egy szakaszát, melyet minden alkalommal egyesületünk önkéntesei helyreállítottak; az ősz folyamán két teherautónyi termőföldet terítettünk el a gyalogút mentén, és őshonos gyepmag keverék vetésével igyekeztünk megakadályozni a csapadék okozta további eróziót.

Novemberben saját költségvetésből hársfát ültettünk a damilos fűnyírásnak áldozatul esett egyik sorfa pótlására, és ismét megtartottuk a sokak által várt Szent Márton napi lampionos felvonulásunkat, az esős időre való tekintettel ezúttal „csak” 200 résztvevővel.

Kérünk, támogass minket adód 1%-ával, hogy a fentiekhez hasonló célkitűzéseinket a jövőben is megvalósíthassuk!

KLIKKELJ IDE, MEGMUTATJUK, HOGYAN TEHETED MEG!